Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2. fejezet

2. fejezet

 

Miután Chris beszélt Bailey pásztorral, a középkorú, intelligens pünkösdi lelkésszel, már nem voltak kétségei az ügy megoldását illetően. Szerencsésnek érezte magát, hogy Emily Green segítségével rátalált a legrövidebb útra, mely vargabetűk nélkül vezette el az egyetlen lehetséges megoldáshoz: Catherine Rider – a szenátor lánya – önkezével vetett véget életének.

 

Mivel Catherine halálával kapcsolatban komolyan felmerült a bűncselekmény gyanúja is, ezért Bailey pásztor részletesen beszámolt a nyomozónak az általa megismert körülményekről. A lelkész elmondta, ami a boncolási jelentésben is szerepelt, hogy a nő a halálakor három hónapos terhes volt. A gyermeke apja a szenátor egy befolyásos, régi barátja, aki legalább huszonöt évvel volt idősebb Catherine-nél. Nős és három gyermek apja, akik közül a legidősebb Catherine-nel volt egyidős.

A nő fiatal kora óta vonzódott a férfihoz, talán gyermekkori elhanyagoltságból fakadó apakomplexusa miatt. Idővel azonban megszállottjává vált ennek a viszonynak. Amikor tehát sikerült teherbe esnie a férfitól, végleg magának akarta őt, mindenestül. Megfenyegette, hogy ha nem hajlandó elhagyni érte a feleségét, nyilvánosságra hozza a viszonyukat. A férfinak azonban esze ágában sem volt elválni, ezért abortuszra akarta kényszeríteni Catherine-t, aki erre nem volt hajlandó. Állandóvá váló veszekedéseik végül odáig fajultak, hogy a sokadik heves vita után a férfi kegyetlenül nekiesett Catherine-nek, brutálisan összeverte – hátha elvetél –, végül szakított vele és azt üvöltözte, hogy soha többé nem akarja látni. Catherine ettől teljesen összetört; a férfi iránt érzett emésztő szenvedély pusztító öngyilkossági vággyá fokozódott a lelkében, ami egyre agresszívebben eluralkodott rajta. Kétségbeesetten vágyott a szabadulásra ebből az őrületből, ezért maga kereste fel Bailey lelkészt útmutatásért. A pásztor szerint így próbált belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, mielőtt végleg elborította a sötétség, és többé már nem volt képes uralkodni a saját tettei felett.

A lelkész azt állította, hogy Catherine csak egyszer járt nála a gyilkosság előtt öt nappal, amikor mindezt elmesélte neki. Ő próbálta megnyugtatni a lányt és lebeszélni az öngyilkosságról, majd azt tanácsolta neki, hogy még aznap keresse fel a pszichiáterét, mert láthatóan kezelésre és gyógyszerekre volt szüksége. Megbeszéltek egymással egy újabb találkozót is három nappal későbbre, amin a lány már nem jelent meg. A lelkész végül a helyi tévécsatorna híradójából értesült Catherine haláláról, ami érthető módon erősen felzaklatta. Másnap el is ment a rendőrségre vallomást tenni, de mikor a nyomozóknak megemlítette a bántalmazó férfi nevét, ők rögvest beléfojtották a szót és megfenyegették, hogy bizonyítékok hiányában ilyen vádaskodásért akár börtönbe is küldhetik.

Bailey pásztort rendkívül felháborította ez az eljárást. A következő napokban még ügyvéddel is konzultált az esetről, aki azonban óva intette a további lépésektől. Catherine szeretője ugyanis a város egyik legbefolyásosabb pénzembere volt, aki magánvagyonából évek óta hatalmas összegekkel támogatta – többek között – a városi rendőrség munkáját is. Magas szintű politikai kapcsolatai és széles körű üzleti tevékenysége révén kivételes köztiszteletnek örvendett, és elsőrangú ügyvédek hada vette körül. Az ellene irányuló vádak tehát minden fórumon süket fülekre találtak volna, általános közfelháborodást keltve a lelkész ellen az elit köreiben.

Bailey pásztor ezért a saját biztonsága és a gyülekezet nyugalma érdekében – sok imádkozás és hosszas mérlegelés után – végül úgy döntött, hogy nem lenne okos dolog a részéről belemenni egy Dávid és Góliát szintű harcba. Rábízta inkább Istenre az ügy rendezését, és a következő három hónapban sokat imádkozott Catherine halálának felelőseiért, hogy – üljenek bár a társadalmi ranglétra csúcsán – még ezen a világon kapják meg méltó büntetésüket. Ennek hallatán Chris szívét – a fárasztó és kényelmetlen nap után – végre öröm és nyugalom járta át, hiszen megértette: ő maga volt a válasz Bailey lelkész imáira!

Rövid elemző értékelés után Chris Pepper különleges nyomozó végül meghatározta az események reális sorrendjét – Catherine a lelkész tanácsai ellenére újból magához csalta a szeretőjét, akivel megismétlődtek a korábban történtek: a vitájuk ismét elfajult, és a férfi másodszor is brutálisan megverte a nőt. De az erkélykorlátra nem ő lógatta ki, hanem Catherine végzett magával halálvágytól és bosszúvágytól elborult elmével.

 

Mivel a rendőrök korábban ki sem hallgatták a befolyásos pénzembert, holott ő lehetett volna az ügy első számú gyanúsítottja, Chris habozás nélkül – még aznap este – felkereste őt az otthonában. Nem telefonált oda, így a férfit váratlanul érte a nyomozó látogatása.

A város legmagasabb pontjára épített impozáns villanegyed egyik lenyűgöző rezidenciájában lakott a család. A nyomozó bejelentkezésére a kapuhoz siető biztonsági parancsnok először hallani sem akart arról, hogy a főnökét vacsoraidőben megzavarják. Chris azonban – vörös jelzésű igazolványát felvillantva – a legfenyegetőbb higgadt modorában közölte a férfival: ha fél percen belül nem nyitja meg előtte az utat, úgy nem garantálhat diszkréciót a főnöke számára. Mivel jól fizetett biztonsági alkalmazottként nyilván nem akar a család nyakába zúdítani egy országos botrányt, mielőbb vegye rá az munkaadóját az azonnali audienciára. Máskülönben fél órán belül házkutatási paranccsal és fegyveresekkel lesz kénytelen bevonulni a házba.

Ezek a szavak bámulatos gyorsasággal nyitották meg előtte az óriási villaépület kapuját, és mire a felhajtó tetejére ért, a nagyhatalmú tulajdonos már az ajtóban várta. Sietve, ideges kapkodással kísérte be a nyomozót az épület hátsó szárnyában lévő szivarszobába, jó messzire a vacsoraasztalnál ülő családtagoktól. Chris – a szokásos szuggesztív metodikával – néhány perc alatt rávette a férfit, hogy felesleges tagadás helyett töredelmesen bevallja az igazságot. Az általa elmondottak tökéletesen alátámasztották a nyomozó következtetését, aki azt tanácsolta a férfinak, hogy a kapcsolatai révén mielőbb vesse alá magát a legkorszerűbb hazugságvizsgálatnak, mert a fellelhető bizonyítékok alapján – nagy valószínűséggel – gyilkossággal fogják gyanúsítani.

 

Miután itt végzett, Chris az autójába beülve még a kapu elől felhívta védett mobilján a főnökét, akinek részletesen beszámolt az ügy fejleményeiről.

– És hogy látod, Chris? Ezt bizonyítani is lehet? – kérdezte a főnöke izgatottan. Tíz éve dolgozott már a nyomozóval, de még mindig meg tudta lepni a teljesítménye.

– Nem tudom, Bret. Az eddigiek alapján nem vagyok benne biztos. Ezért is javasoltam approximációs hazugságvizsgálatot az emberünknek. Sajnos az eddig hozzáférhető tények a bűnösségét támasztják alá, nyilván ezért is rekedt meg a nyomozás ezen a ponton – válaszolta Chris bosszúsan. – Búcsúlevelet nem találtak a nőnél, de a helyi csapat még a gondolatától is irtózott annak, hogy a pasast meggyanúsítsa. Talán, ha a kihallgatásokat profi kihallgatókkal megismétlitek, esetleg találhattok a környéken olyan szemtanút, akik láthatta őt elmenni a házból még világosban, naplemente előtt. A portás állítólag pont nem volt a helyén, amikor emberünk kiviharzott az épületből. A biztonsági kamerák felvételein pedig nem látszott az arca, mert minden alkalommal baseballsapkát és kapucnit viselt, nehogy a környéken felismerjék. De hátha rábukkantok valakire, aki beszélt a nővel aznap este, vagy legalább hallotta a verés utáni zokogását. A pasas nekem nem tudott megnyugtató alibivel szolgálni a gyilkosság idejére, persze az ilyen kaliberű arcoknak nem szokott gondot okozni ilyesmit utólag prezentálni.

– Azért adj nekünk valami kézzelfogható támpontot, nyomozó! – kérte a főnöke. – Mert a helyieknek valamin mégiscsak el kell indulniuk.

– Tudok mondani néhány közvetett körülményt, de ezek jogi szempontból szerintem nem sokat érnek – válaszolta Chris. – Ott van például a holttest látványa, ahogy az egészet megrendezték. Számomra egyértelmű, hogy ez nem a véletlen műve. Túl látványos volt, túl teátrális. Aztán ott van még a nő frizurája és makeupja. Miután brutálisan megverték, mégis ki csinálta meg a kontyát és azt a bámulatos alkalmi sminkjét? Még a korallpiros rúzsa sem volt elkenődve! Nézd, én csak azt tudom mondani, hogy túrjatok utána rendesen ennek az ügynek, ember! Mert ez a nyomozás eddig így francot sem ér!

– Rendben van Chris, úgy lesz! És köszönöm, haver! Megint nagyot alakítottál és piszok gyorsan! Te akkor ott végeztél is. Ha holnap megtartod a beszámolót és eligazítást a helyi erőknek, utána húzhatsz is haza. Annak viszont nem örülnék, ha hosszabb szabadságot terveznél, mert máris kezdened kéne Craftlandben, azzal a kettős-brókergyilkossággal.

 

Chris nem tiltakozott, elfogadta az újabb megbízást, aztán elköszönt a főnökétől és letette a telefont. Elégedett volt az itteni eredményével, még ha a számára nyilvánvaló megoldást a helyieknek nehéz is lesz bizonyítaniuk. Szerencsére ez a feladat már nem rá várt; az ő szerepe általában ott ért véget, hogy megnevezte a felelősöket. A körülmények, indítékok, összefüggések részletes feltárása már a helyi nyomozók dolga volt, az általa prezentált megoldás birtokában. A legtöbb rendőr meglehetősen utálta is őt ezért, hiszen csapatával hirtelen megjelent a semmiből, bármibe beleárthatta magát, a jelenléte pedig önmagában minősítette a helyi erők kompetenciáját. Elsődleges prioritással osztagokat ugráltathatott, és bármilyen műveletet elrendelhetett, amit csak indokoltnak látott. Végül bemondott pár nevet és elment. A helyi nyomozók pedig fáradtságos rabszolgamunkával rakosgatták össze – az általa megszabott kötelező irányban haladva – kirakósának darabjait, akár hittek az általa prezentált megoldásban, akár nem. Szigorúan csakis Chris cégének speciális protokollja szerint göngyölíthették fel az ügy szerteágazó szálait, hiszen az eredményeknek végül a szövetségi törvényszék előtt is egységes egészként kellett megjelenniük.

 

”Túl nagy hatalom ez egy embernek!” – vélték sokan a rendőrök közül. Chrisről persze leperegtek ezek a kritikák, hiszen a kiemelt kormányközi státusz irdatlan felelősségéről a naiv rendfenntartóknak fogalmuk sem lehetett. Boldog tudatlanságban élő kollégái irigyelték ugyan a kiváltságait, de a vállára nehezedő teher súlyát megbecsülni sem voltak képesek. Ha egy ügyben ő elbukik, ott többé senki sem segíthet. Emberi életek mehetnek a szemétdombra, ha ő kudarcot vall, vagy elhibáz valamit. Miért érdekelte volna hát olyanok véleménye, akiknek a védett kis világa fényévnyi távolságra volt a különleges nyomozók rideg univerzumától?!

 

Másnap reggel – a városi rendőrfőnök jelenlétében – megtartotta értékelő beszámolóját a helyi kollégáknak, akik – ahogy arra számítani lehetett – felháborodottan támadtak rá. Chris nem állt le velük vitatkozni. Flegmán kisétált az eligazítóból, és faképnél hagyta a kiabáló bagázst, mielőtt az egyik helyi nagymenő zsaru esetleg veszi magának a bátorságot és nekiugrik. A kérdések megválaszolása is elmaradt, de ez őt már nem érdekelte. Ha nem tartanak igényt a segítségére, hát rakják össze maguktól az ügyet; más választásuk úgysincs. A nyomozás irányát kijelölte, a többi már nem az ő felelőssége.

 

Visszament a szállodába, átöltözött, összepakolta a holmiját, aztán elnémította céges mobiltelefonját. Úgy tervezte, hogy innentől pihenő üzemmódba kapcsol, és néhány óra múlva már a saját kanapéján nézi a délutáni meccset. Kijelentkezett hát a recepción, és sporttáskájával a kezében elindult a szállodából kifelé, a parkolóházhoz vezető keskeny üvegfolyosón. Ekkor azonban meghallotta a recepciós nő éles hangját, ahogy utána kiáltozik:

– Pepper nyomozó! Kérem, nyomozó! Rider szenátor keresi önt telefonon!

Chris néhány másodpercig komolyan fontolóra vette, hogy békésen továbbsétál, mintha mi sem történt volna. A Bailey lelkész társaságában megragadott csodás nyugalom máris elillanni látszott arra a gondolatra, hogy ismét végig kell hallgatnia egy érzelmileg túlfűtött köszönetnyilvánítást vagy szemrehányást, mikor melyik volt éppen műsoron. Változatos tapasztalatokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy az ügyben érintett hozzátartozók könnyekig hálásak voltak-e a munkájáért, vagy épp ellenkezőleg: az igazság felderítésével olyan sebeket szakított fel, melyek engesztelhetetlen gyűlöletet váltottak ki a személye iránt. Kelletlenül bár, de mégis visszasétált a recepciós pulthoz, és táskáját a földre ejtve átvette a lány kezéből a telefont. Elképzelni sem tudta, hogy a szenátor az érzelmi kitörések skálájának vajon melyik pólusán foglal éppen helyet, ezért nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul az apa lekötelezett és elismerő szavait. A szenátor meginvitálta Christ másnap estére, a Városházán rendezett nagyszabású jótékonysági fogadásra, ahol személyesen akart köszönetet mondani a nyomozónak kiváló munkájáért. Chris vonakodott elfogadni a meghívást, és azzal próbálta kimenteni magát, hogy már épp kijelentkezett a szállodából és indult egy újabb megbízatásra. De a hálás apa könyörögve ragaszkodott a személyes találkozáshoz, így Chrisnek végül nem maradt más választása, mint engedni. Bosszúsan tette le a telefont a recepciós pultra, és mogorván vetette oda a lánynak:

– Mégis kérem vissza a kulcsomat! Ma már nem utazom sehova.

 

 

barry_heaven.jpg

 

KÖVETKEZŐ FEJEZET ►

 

◄ ELŐZŐ FEJEZET

 

 

 

Minden jog fenntartva!
A bejegyzést másolás útján megosztani, idézni - részben vagy egészben - csak a szerző nevének feltüntetésével lehet (Edna Holy Bloom)!
A bejegyzés anyagának bármilyen további felhasználása (nyomtatás, kiadás, sokszorosítás, stb.) kizárólag a szerző írásbeli hozzájárulásával lehetséges!
A szerző minden egyéb jogot (pl. megfilmesítés, forgatókönyv írás), illetve minden ezekhez hasonló másodlagos felhasználás jogát fenntartja!

A fentiekben nem említett esetekben a 1999. évi LXXVI. törvény szerzői jogokra vonatkozó paragrafusai az irányadók!