Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Szenvedélyes elkötelezettség (3.részlet)

2018.09.16

"A készülődés utáni napok aztán a szokásos mederben teltek, és bár Emily minden napra várta Chris hazaérkezését, a férfi a hét folyamán többé nem adott hírt magáról. Emilyt kezdték ismét megrohanni az aggodalmak, és bár pénteken bement még a szerkesztőségbe, sőt a hét vége előtt esedékes utolsó meetinget is megtartotta a csapatának, de aztán hiába ült le az irodai számítógépéhez, nem tudott a munkájára koncentrálni. Érthető okokból minden porcikáját átjárta az izgalom, ezért szólt a titkárnőjének, hogy a nap további részét otthoni munkával tölti. Miután hazaért, szinte azonnal bekapcsolta a laptopját, hogy dolgozni kezdjen, de minden erejére és fegyelmezettségére szüksége volt ahhoz, hogy a napja további részét hasznosan töltse. Hogy a munkához szükséges rejtett tartalékait felszínre hozza, Chris kivételes elhivatottságán elmélkedett, amivel a férfi a hivatását végezte. Szenvedélyes elkötelezettségének példája azután Emilyt is komolyabb erőfeszítésekre sarkallta, így végül annyira belemerült a munkájába, hogy a nap további részében még enni is elfelejtett. Amikor végre feleszmélt, már este kilenc óra volt, és a lakása tengerre néző magas üvegablakain át csak az utca és a sétány sápadt fényei szűrődtek be halványan, ahogy időközben odakint jócskán besötétedett. Emily megdöbbent, hogy így eltelt az idő, és a Chris miatti nyomasztó aggodalmai – minden ellenkező erőfeszítése dacára – ismét rátelepedtek. Végső kétségbeesésében előtúrta Chris névjegyét, amit első találkozásukkor kapott tőle, és némi bizonytalankodás után bepötyögte a mobiljába a rajta szereplő számot. A hívása azonban épp csak egy rövidet csörrent, aztán megszólalt egy idegesítő géphang: „Ez a telefonszám nem tartozik egyetlen előfizetőhöz sem. Kérjük, ellenőrizze a hívott számot!”. Emily zavart értetlenkedéssel csukta össze a mobilját és leroskadt a szőnyegre. Egy darabig csak ücsörgött a félhomályos nappali padlóján, és igyekezett higgadtan átgondolkodni a helyzetet. Ha őszinte akart lenni önmagához, bizony be kellett látnia, hogy – hol jobban, hol kevésbé, de – az elmúlt öt hetet folyamatos idegeskedéssel töltötte, ami már a munkáján is meglátszott. Pedig minden egyes alkalommal, amikor a kétségek a kiborulás szélére sodorták, végül mindig kisült, hogy a félelmei alaptalanok voltak. Most – ott a földön ülve – végre sikerült belátnia, hogy ez nem mehet így tovább! Ezek az irreális szorongások semmi másból nem fakadnak, mint hitetlenségből és bizalmatlanságból. Hogy nem hisz eléggé Isten gondoskodásában, és nem bízik Chris szerelmének megalapozottságában sem. Az elmúlt harminc évben ugyanis a férfiakkal kapcsolatos tapasztalatai – talán az édesapját és pár keresztény barátját kivéve – kivétel nélkül negatívak voltak. A legtöbb barátnője szingli volt vagy elvált. Még a keresztény hölgyismerősei között is több volt az egyedülálló, mint a boldog házas. Az évek során nyomasztó volt maga körül a hagyományos értékek – mint a család, házasság, hűség – fokozatos degradálódását látnia. Manapság a férfiak elsősorban szexet akarnak a nőktől, elkötelezettség nélkül. És bár a szent keresztény férfiakról – mint amilyen Chris is volt – ez egyáltalán nem mondható el, bizony az Isten által inspirált jegyességekért és házasságokért is sokat kellett a gyülekezetüknek imádkoznia. Látta maga körül az elkötelezett párkapcsolatokra leselkedő veszélyeket és kihívásokat, így bár nem ment el a kedve a férjhez-menéstől, de idővel kialakította magában azt a meggyőződést, hogy az sem lesz számára tragédia, ha egész életére egyedülálló marad. Hiszen sokkal jobb szingliként Istent szolgálni, mint egy rossz házasságban vergődni egész életén át, vagy a kibírhatatlan nyomások közül megvert kutyaként menekülve elvált emberként keserűen élni. Ezt az áldatlan sorsot mindenáron el akarta kerülni, ezért soha nem lovalta bele magát a férjhez-menés lázába. Meg akarta várni az Istentől inspirált pillanatot, mikor minden kétséget kizáróan természetfölötti támogatást kap az életének erre a területére vonatkozóan is. És ahogy hitte, el is jött az életében ez a tökéletes pillanat, és ő mégis itt ül kétségbeesve, összetörten, kialvatlanul. Hát ilyenek Isten áldásai? Nem örömre és megelégedettségre adja Ő a jó dolgokat? Hogy járhat akkor mégis egy valódi csoda ennyi gyötrelemmel? Mit csinál rosszul? Hol esett a fejsze a vízbe?

 

Aztán, ahogy Istenhez fordult a kétségeivel és félelmeivel kapcsolatban, hirtelen – mint fénysugár a felhős égen át – úgy tört utat a szívéhez a válasz: ’A hiba a saját lelkedben van!’. Hiszen Christ az Úr ajándékba és áldásként adta az életébe, így hát örülnie kellene, és élveznie minden hozzá köthető pillanatot! Ehelyett ő átadja magát az aggodalmaknak és félelmeknek, és úgy tekint minden egyes felmerülő akadályra, mint a végítélet napjára. Hát az évek során látott szomorú tapasztalatok ennyire megfeküdték a lelkét, hogy már nem is tud igazán hinni Isten hűségében, amivel ezt az álomba illő frigyet összehozta? Pedig mikor Chris – mint erős bástya – megjelent az életében, minden a helyére került! Hogyan kételkedhet akkor mégis a férfi szándékainak őszinteségében és mélységében? És Isten szeretetében, megkérdőjelezve magában a szent akaratot, mellyel Christ őneki ajándékba odaadta? Micsoda ostoba, méltatlan lelkiállapot ez, amibe hagyta magát újra és újra belelovalni, a félelmei és korábbi lehangoló tapasztalatai által? Hát a hit és a bizalom hol marad!? Hit Istenben, és bizalom a férfiban, akit a Teremtő számára kiválasztott.

 

Ahogy erre a felismerésre eljutott, már nem is volt többé szomorú. Biztosan tudta, hogy amikor Isten felfedte előtte ezeket a lelkében rejtőző titkokat, akkor megadta számára a hatalmat is, mellyel leszámolhat a sötétséggel, ami ellopja a szívéből az áldások felett érzett ujjongást és örömöt. Az emberi eltökéltség és jószándék kevésnek bizonyult ezeknek az erőknek a lerombolásához, de Isten szavának ereje most megadta számára a szükséges felhatalmazást."

 

(ingyenesen letölthető keresztény romantikus regények)