Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A megbocsátás rózsakertje - Gondozás

rose-couple.jpegAhogy azt az előzményekben – a visszavonuló és ültetés alatt – korábban már kifejtettem, a megbocsátás bibliai parancsának való engedelmesség az én életemben, évtizedeken át szinte betarthatatlan elvárásnak számított. Isten azonban nem hagyott magamra ebben a nyomorúságban sem, és egy tökéletesen rám szabott, különleges módszerrel, végül kivezetett engem az engesztelhetetlenség sötét börtönéből.

 

Emberi természet szempontjából a férjem és én, a két végletet testesítjük meg a megbocsátás dicsőséges küldetésében. Mivel az uram számára a sérelmek elengedése egy gördülékeny folyamat, ezért ő egy nyitott és barátságos ember, aki könnyedén forgolódik társaságban is. Én azonban – mivel nehezen és csak nagy sokára tudok megbocsátani – a formálódó emberi kapcsolataimban eleinte kimért, sőt alkalmanként elutasító vagyok, aki nem szívesen kezdeményez felületes diskurzusokat csupán a közösségápolás kedvéért.

 

Erre a problémámra nyújtott tehát szokatlan megoldást az Úr által inspirált, és azóta is szeretettel ápolgatott rózsakertem. Ezáltal sikerült ugyanis kigyomlálnom magamból – a megbocsátás rózsáinak gyomlálása közben – azokat a mélyen gyökerező, fájdalmas sebeket, amiktől saját képességem szerint talán egy élet is kevés lett volna megszabadulnom. Most azonban őszintén mondhatom: végre kijutottam a fényre! Mióta a megbocsátás rózsáit elültettem, az emberi kapcsolataim építésében, a testvéreimmel való közösségteremtés művészetében is sokkal jobb tanítványává váltam az Úrnak.

 

Hogy ez miben nyilvánul meg a hétköznapokon? Például bárkivel is kell szóba elegyednem, a legcsekélyebb interakciókat is kedves mosollyal indítom, mondjuk ha fizetek a pénztárnál vagy kérdeznek tőlem valamit. A gyülekezetben igyekszem minden ismerősömnek – a csak látásból ismert arcoknak is – előre és mosolyogva köszönni. Olyan is előfordult már, hogy az istentiszteletek előtt csak azért sétáltam egyet az épületben, hogy hozzászoktassam magamat a testvéreimmel való együttléthez. Igyekszem a gyülekezetbe való megérkezésemet követően nem rögvest beletemetkezni valami olvasnivalóba, hanem kimegyek a közösségi terekbe, az emberek közé: kiadványokat nézegetek és vásárolgatok, felemelt fejjel járok egyet a folyosón, vagy a többi nő között sminkelek, hátha valakivel összefuthatok és szóba elegyedhetünk. Törekszem rá, hogy újra beszélhessek olyan emberekkel is, akikkel évek óta két szót sem váltottam.

 

talking-people.jpeg

 

Néha nagyon nehezemre esik ez a mosolyogva köszöntgetés és társasági sétafika, de tudatosan igyekszem ránevelni magamat az emberekkel való egészséges érintkezésre. Újra és újra detektálom magamban, hogy még mindig mérhetetlenül idegesít az emberek kapcsolatépítő, felületes smúzolása; főleg azok, amik a kelleténél hangosabban és eltúlzott vidámsággal zajlanak. De ma már nem gondolom úgy, hogy én látom jól a dolgokat, és a többség viselkedésével van a probléma. Igyekszem inkább ellesni az emberektől a könnyed társalgás művészetét ahelyett, hogy frappáns magyarázatokat találnék az emberkerülő vonásaimra. Gyakran kell erőt vennem magamon és megfegyelmeznem a saját természetemet, de hiszek abban, hogy Jézus Krisztus tanítványaként nem lehetek egy undok és távolságtartó ember.

 

Mindenkit bátorítok tehát, hogy ne adja fel a harcot, hanem kutassa a szabadulás módjait a Szent Szellem vezetése szerint, akár az én rózsakertemhez hasonló, szokatlan módokon is. Mert ha vannak is a hívő életünkben felszámolásra érett, ám szögesdrótként belénk akaszkodó, makacs problémák, ezeket Isten bölcsességének szerszámával a lehető legkisebb sérülések árán le tudjuk magunkról bontani. Ha azonban egyedül próbálkozunk, pusztán a magunk képességeire hagyatkozva, egyre több fájdalmas tapasztalatot szerezhetünk, hiszen a problémák felszámolásához azok természetfeletti hátterével is le kell számolnunk, enélkül nem érhetünk el tartós áttöréseket.

 

Hiszek abban, hogy ha hűségesek vagyunk Istenhez és az Ő népéhez, a sérelmeink és fájdalmas tapasztalataink ellenére is, és minden élethelyzetünkre kérjük az Ő beavatkozását, akkor úgy alakít és formál bennünket egy életen át, hogy senki és semmi se akadályozhassa meg a kiválasztásunk szerinti életpályánk megvalósulását.

 

– folytatás következik –

 

friends.jpeg