Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Az önbizalom mint új szépségideál

2018.09.06

too-sexy.jpegA napokban néztem meg az I feel pretty (magyarul: Túl szexi lány) című filmet, és bár egy nagyon laza, habkönnyű vígjátéknak szánták a készítői – némi társadalmi mondanivalóval fűszerezve – engem mégis mélyen elgondolkodtatott. Adva van egy kifejezetten csinos és édes, bár valóban nem a magazinok és divatházak által ránkerőltetett szépségideál-típusú lány, aki egyáltalán nincs megelégedve a saját külsejével. Azzal a tudattal éli az életét, hogy ha gyönyörű testtel lenne megáldva, megnyílnának előtte a boldogság kapui. Aztán egyszer egy spinning edzésen a szokásos ügyetlenkedése közben beesik a bringa alá és jól beveri a fejét. Ennek hatására elkezdi magát gyönyörűnek és tökéletes testűnek látni – bár a környezete szemében továbbra is pont ugyanúgy néz ki, mint addig – és ezzel a tudattal felvértezve immár meghódítja a világot. Ennek kapcsán sokat gondolkodtam azon, hogy valóban csak az önbizalomhiány-e az oka annak, hogy férfiak és nők tömegei képtelenek eljutni az életükben a szárnyalásig?

 

Továbbra is tartom magam ahhoz az életszemlélethez, hogy minden ember szép, aki ép testtel születik és ad magára. Ezzel nyilván nem azt mondom, hogy a születési hibás emberek ne lehetnének szépek. De mivel – hála Istennek – a legtöbb ember ép testtel jön világra, így a hangsúlyt most arra helyezem, hogy kevés kivétellel szinte mindannyian már eleve előnyös helyzetből indulunk a földi pályánkon.

 

Sokan hiába vágynak azonban elfogadásra és elismerésre a környezetüktől, miközben fogalmuk sincs, hogy mi velük a probléma. Miért nem vonzódnak hozzájuk az emberek, miért nem keresik a társaságukat, miért tűnnek el a tömegben úgy, hogy senki még csak fel sem figyel rájuk? Ezek bizony mindenki számára fontos és súlyos kérdések.

 

Én részemről a legtöbb ember esetében - főleg ha szent módon élő keresztényekről beszélünk - a probléma gyökerét az önbizalomhiányban látom. A magabiztos (de nem arrogáns), saját kiváló képességeivel tisztában lévő és azokat sikerrel kamatoztató (de nem nagyképű) emberek mindig vonzók a többi ember szemében. Jó sok irigységet is begyűjtenek nyilván, de az előrejutásban óriási tőkével rendelkeznek. A magabiztosság azonban sokakból hiányzik, mert pozitív visszajelzések formájában nem kapták meg az ehhez szükséges tőkét a szüleiktől, gyermek és fiatal korukban a környezetüktől. Ráadásul senki nem tanította meg őket arra, hogyan fogadják el és szeressék önmagukat.

 

Ha leülünk egy parkban a padra, hogy megfigyeljük az előttünk elhaladó embereket, akkor talán egy óra is elég lesz, hogy belássuk: a legtöbb ember nem igyekszik kihozni magából a maximumot. Nők és férfiak tömegei siránkoznak azon, hogy nem születtek olyannak, mint a filmszínészek, modellek vagy sztárok. De soha nem vizsgálják meg, hogy amit viszont megkaptak, abból hogyan hozhatnák ki a legtöbbet. Mi ez, ha nem butaság!? Senki nem születik meg erre a világra talentumok nélkül. Mindenkinek az életében el vannak rejtve – először még saját maga elől is – képességek, tehetségek, lehetőségek, ajándékok. A legtöbbünk azonban ezeket nem képes megbecsülni. Siránkozunk azon, ami nincs. Miközben arra, amink van, rá sem hederítünk. És pont erről szól ez a vattacukros kis mozi is, hogy merjük felszínre hozni és bátran kibontakoztatni azokat a kivételes és egyedi tulajdonságainkat, amelyek vonzóvá tesznek minket az emberek szemében, amiknek segítségével gördülékenyebben érvényesülhetünk a társadalomban.

 

Visszaérkeztünk tehát ismét a jól ismert bibliai igazsághoz: „Mi van a te házadban?”. Amikor a fejlődésről, növekedésről, előrejutásról van szó, ez legyen tehát a létigénk: „Mi van a te házadban?” (2Királyok 4:2). Aztán vizsgáljuk meg, miből is élünk. Milyen adottságokat és lehetőségeket kaptunk már meg Istentől ahhoz, hogy sikeresek legyünk és népszerűek a saját környezetünkben. Szép hangod van? Tudsz rajzolni, festeni? Jó érzéked van az állatokhoz? Gyönyörű verseket írsz? Vicces vagy és kiváló a humorod? Együtt érző és kedves vagy? Sorolhatnám százával azokat a tulajdonságokat, amik az emberi kapcsolataink fejlesztéséhez, egy sikeresebb és győztesebb közösségi élethez hozzásegíthetnek bennünket. Hiszen ha ezeket a tulajdonságainkat felkaroljuk és magas szintre fejlesztjük, majd kilépünk velük az emberek elé, egész biztosan elismeréseket aratunk és vonzóvá válunk mások szemében (persze az irigyeinket leszámítva).

 

Ezt a bejegyzést beszúrhattam volna a testről és pénzről szóló sorozatom folytatásaként is, hiszen a kinézet igen fontos a kapcsolataink fejlesztéséhez, a szakmai és társadalmi előmenetelünkhöz. Ostobaság lenne tőlem, ha ezt megpróbálnám letagadni vagy relativizálni! Azonban szerencsére nem vagyunk egyforma testtel megáldva. Vannak olyan nők és férfiak, akik gyönyörűnek születnek. Ezalatt azt értem, hogy az emberek többsége gyönyörűnek látja őket. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a gyönyörű egyben vonzót is jelent számunkra.

 

Emlékszem kamasz lányként – még nem voltam keresztény – soha nem éreztem vonzalmat a jóképű fiúk iránt, ahogy a barátnőim. Láttam persze, hogy jóképűek, elismertem, hogy külsőleg kivételesek, de egyáltalán nem vonzódtam hozzájuk, egyszerűen nem érdekeltek. Mivel külső adottságok tekintetében Isten engem is megáldott (akár a szüleimet), igen vékony, formás és széparcú lány voltam, Édesanyámtól örökölt ragyogó kék szemekkel, így nem nagyon voltak párválasztási gondjaim (habár akkoriban a sovány és kis mellű lányok még nem voltak annyira divatban, mint manapság). Ennek ellenére egyáltalán nem vonzottak a jóképű fiúk. Nekem azok a fiúk keltették fel az érdeklődésemet, akik valamiben mások voltak, mint a többiek. Akikben volt valami különleges, egyedi, nem hétköznapi. Az első és utolsó barátom például – többen szerencsére nem voltak, mert megtértem és férjez mentem – tisztára úgy nézett ki, mint egy amerikai katona és 16 évesen olyan mély hangja volt, akár egy harcedzett férfinak. Nem volt különösebben jóképű, ezért senki még csak rá sem hederített egészen addig, amíg én fel nem fedeztem. A vonzó tulajdonságait a környezetében senki észre sem vette, csak mikor az én vonzalmam erre felhívta a figyelmüket. Tévedés ne essék: nem azért mesélem el ezeket, mintha a legcsekélyebb mértékben is visszasírnám azokat az időket, mikor még a hétköznapi világi lányok életét éltem. Hála Istennek ezután igen hamar találkoztam Jézus Krisztussal és 20 évesen férjhez is mentem (nem az ’amerikai katonához’). De ezeknek az éveknek vannak olyan tanulságai, amiket a mai napig sem felejtettem el. Például, hogy lehet valaki gyönyörű és tökéletes testtel megáldott, akit az emberek nagy része külsőleg szépnek talál, de hogy vonzódunk-e hozzá, az már más kérdés.

 

Több kiváló ellenpéldát is tudnék említeni a saját környezetemből, de most csak egyet ragadnék ki, a nőgyógyász orvosnőmét. Ő külsőleg egy teljesen átlagos, hétköznapi, kissé sótlannak tűnő, enyhén merevnek titulált, nem különösebben szép nő. De én ilyen finom úrinővel még soha életemben nem találkoztam! A szó legszorosabb értelmében úrinő, minden porcikájában, minden megnyilvánulásában. De nem ám a modoros, Karády Katalin-féle felvett úrinősködő fajtából. Hanem egy olyan hölgy, akinek a génjeiben, a vérében van a választékos polgári viselkedés. Szerintem ilyen úrinőket még egyetlen puccos svájci nevelőintézetnek sem sikerült kinevelnie. Amikor a jelenlétében vagyok, csak bámulom őt és irigykedem. Két gyermeket szültem nála, és hosszú évekig figyeltem a mozdulatait, beszédstílusát, viselkedését, és persze próbáltam leutánozni - sikertelenül - mert annyira elismerésre méltó és vonzó volt a szememben. Hangsúlyozom, hogy egy teljesen átlagos külsejű, nem különösebben szép nőről beszélek. Neki tehát az orvosi szaktudásán túl ez volt az erőssége, amivel az embereket szinte függővé tette a személyétől. Nagyon szerettem hozzá járni, mivel minden kényelmetlenséget és kínlódást - amit nála, mint orvosomnál át kellett élnem - ellensúlyozott ez a tulajdonsága.

 

A világi férfiak parázna vágyain túllépve tehát, vonzalmon azt a húzóerőt értem, ami arra sarkallja az embereket, hogy közelebb akarjanak kerülni egy másik emberhez. Az egyedülálló hívő emberek esetén persze beszélhetünk a házasodási szándék felébresztéséről is, de a tartós barátságokat szintén ez a vonzás hozza létre. Hogy valamiért szeretnénk közelebbi kapcsolatba kerülni a másik emberrel, több időt tölteni vele, mélyebb közösségbe kerülni a személyével. Ez pedig sok mindenen múlik, de elsősorban nem a szépségen. A szépség csak egy kapu, amin ha áthaladva semmi egyebet nem találunk, hát mélységes csalódottságot érzünk. A tisztátalan szexuális vágyakat tehát – melyek számára elég csupán egy szép test a kielégüléshez – ne keverjük össze a valódi vonzalommal, ami a tartós és értékes emberi kapcsolatok kialakításának és fenntartásának mozgatórugója.

 

A szépség csupán a belépőkártya, de azon túllépve mindenképpen bizonyítanunk kell, valami többet. Ezért kapjuk tehát Istentől az egyedi értékeinket, hogy az emberek között sikeresen forgolódhassunk. Ha felszínre hozzuk magunkban ezeket a kiváló képességeket, majd kidomborítjuk, felhizlaljuk és bátran kirakatba helyezzük, a garantált siker nem marad el. Ha tehát nem születtünk is populárisan szépnek, akkor sem kell elcsüggednünk. Hozzuk ki persze a testünkből is a maximumot testmozgás, csinos és minőségi ruhák, smink, frizura, manikűr, pedikűr által (ezek az uraknak is kötelezők, a sminket kivéve!). De aztán ne ez legyen minden, amit megteszünk magunkért! Ha csak ennyire vagyunk képesek – jól kinézni – csupán annyit fogunk elérni, hogy a legtöbb ember először megnyílik felénk, majd csalódottan távozik az életünkből. Minden értékünket fejlesztenünk kell, és másoknak is megmutatni annak érdekében, hogy megnyerhessük a számunkra értékes emberek elfogadását, elismerését, ragaszkodását. Ha egyetlen talentumot sem ásunk el magunkban, akkor fel fogjuk fedezni, hogy a szépség és tökéletes test valójában mellékes és huszadrangú dolgok a minőségi és tartós kapcsolatok kialakítása szempontjából.