Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Lúzer: sosem személy, hanem állapot (2)

2019.07.28

sorrow2.jpgHa tehát a dolgokat magukra hagyjuk, önmaguktól nem fejlődnek, de még csak ugyanolyanok sem maradnak, hanem elindul bennük a leépülés. Ha mások életébe – például a családtagjainkéba – képesek vagyunk erőfeszítéseket befektetni, hiszen pontosan tudjuk, hogy csak így működhetnek ott a dolgok, akkor a sajátunkba miért nem? Azt nyilván senki sem gondolja komolyan, hogy őt Isten egész életében csupán arra akarja használni, hogy a gyermekeiről és háztartásáról gondoskodjon, vagy megkeresse a családja asztalára a kenyeret. Tudom én, hogy férjként, feleségként, apaként, anyaként rengeteg a feladatunk a családunk körül; én is feleség és anya vagyok, én is csinálom minden nap. De mikor a gyermekeink kirepülnek és megkezdik önálló életüket (olyan hamar bekövetkezik), velünk utána mi lesz? Akkor kapkodunk majd a fejünkhöz és nézünk magunk elé bután, mihez is kellene most magunkkal kezdenünk?!

 

Némelyek ilyenkor pánikba esnek és képtelenek elengedni a felnőtt gyermekeiket: továbbra is igyekeznek kontrollt gyakorolni felettük, nem hagyják őket önálló döntéseket hozni, később pedig az unokákban keresnek új értelmet az életüknek. Szerintem ez nagyon egészségtelen! Az életünk értelmét nem helyezhetjük más gyarló emberekbe, még a házastársunkba, gyermekeinkbe, unokáinkba sem, hiszen mi önmagunkban értékek vagyunk, mindannyian konkrét célokkal ideküldve erre a földre, ebbe az országba, a saját gyülekezetünkbe. Az életünk értelmét tehát a tökéletes emberbe – Jézus Krisztusba – kell helyeznünk, ami azt is jelenti, hogy nem bújhatunk el a családi barlangunk otthonos öblébe, elfelejtkezve arról a kiválasztásról, amit Isten a személyes sorsunkra nézve meghatározott. Ezzel nyilván nem a család ellen beszélek, hiszen a családunk működtetése, a gyermekeink istenfélelemben való felnevelése a legfontosabb földi feladatunk. De mondhatja-e bárki őszintén, hogy ezen kívül az ő sorsával Isten már nem is akar semmi többet kezdeni?!

 

delibab.jpg

 

Mi már nem ezer évig, csupán 80-120 évig valósíthatjuk meg Isten akaratát a földi életünkben, amiben a középkorúságtól fogva ráadásul a fizikai korlátaink is egyre szaporodnak. Nem ülhetünk tehát hatvanéves korunktól az elcsendesedett lakásban arra várva, mikor nyitja végre valaki ránk az ajtót, vagy mikor kaparinthatunk a kezünk közé egy unokát, aki ismét értelmet ad a létezésünknek. Láttam a saját családomban ezt a hozzáállást számos felmenőm életében és őszintén mondhatom: elkeserítőnek találtam! Hiszen életerős emberekként annyi mindent kezdhettek volna még a napjaikkal idősebb korukban is, olyan sok hasznos és értékes dolgot tehettek volna hozzá mások életéhez, Isten munkájához!

 

Ez a száz földi év annyira kevés, hogy nem érünk rá életünk felén realizálni a tényt: van élet a családon túl is, amiben mi sajnos teljesen járatlanok vagyunk, hiszen engedtük az éveket úgy elszaladni a fejünk felett, hogy közben ki sem láttunk a mókuskerékéből, ezért nem szántunk időt saját magunkra, a személyes fejlődésünkre, a gyermekeinken túli jövőnk megalapozására sem. Tegyétek fel magatoknak a kérdést: milyen közép- és időskort szeretnétek? Amiben a családalapítás és gyermeknevelés sikerein túl újabb és újabb győztes csaták várnak rátok, ahogy Hebron földjén az öreg Kálebre? Ha az életünk delén túl távolabbra tekintve is eredményeket akarunk majd látni, akkor annak megalapozását most kell elkezdenünk. Most, ebben az életszakaszunkban kell naponta hittel – ha csak egy keveset is – a jövőnk építésébe befektetnünk.

 

Miközben nőként a gyermekeinkről és otthonunkról gondoskodunk, vagy férfiként a családunkért dolgozunk, akkor is fel kell tennünk naponta a kérdést: mit akar az Úr velem ezen kívül kezdeni? Akar-e engem másra is használni? Hogyan tudnék minél előbb azzá az emberré válni, aki az élete minden területén lehengerlő bizonyítéka Isten hatalmának és erejének? Emlékezzünk csak: a Mindenható minket világító gyertyáknak, hegyen épített városoknak hívott el, melyek világítanak a sötétben. Igénytelen, megalkuvó, kényelemfüggő emberekként azonban hogyan is lehetnénk ennek a sötétbe boruló világnak a világossága?!

 

life-goal.jpeg

 

Mindannyiunknak meg kell értenünk, bármilyen nehéz is az életünk: Isten ennél sokkal többet tartogat számunkra! Nem az a célja velünk, hogy beleragadjunk a problémáinkba, egy megrekedt középszerű létezésbe, majd abban ücsörögjünk harminc-negyven évig. Éreznünk kell, tudatosítanunk magunkban, milyen határtalanul értékes a földön eltöltött időnk! Minden elvesztegetett nappal örökre tovatűnik valami a sorsunkból! Soha nem szabad elfelejtenünk: az örökkévalóságban elfoglalt helyünk, pozíciónk, dicsőségünk megalapozása itt a földön történik. Hogyan engedhetnénk meg tehát, hogy csak úgy elmúljanak évek, évtizedek maradandó tanulságok, értékteremtő erőfeszítések, áttöréseket munkáló küzdelmek, vagy a későbbi jövőnk alapjainak lefektetése nélkül?

 

Vizsgáljuk meg a hétköznapjainkat: milyen teendőket végzünk, mihez kezdünk az időnkkel nap mint nap? Értelmes, előremutató, hasznos tevékenységekkel töltjük el az óráinkat, vagy értelmetlen, sehová sem vezető, esetleg káros elfoglaltságokkal? Ha ez utóbbi igaz ránk, akkor mi még nem vagyunk azon a szinten, ahol lennünk kellene. Akkor mi még herdálunk és értékeket veszítünk, az Istentől rendelt áldott gyűjtés helyett!

 

Először is üljünk le és őszintén gondoljuk végig a napjainkat: hol vannak benne olyan percek, esetleg órák, amiket ki tudnánk használni tanulásra, fejlődésre, a jövőnk építésére? Hisz olyan nem létezik, hogy felesleges idő! Még utazás közben is lehet olvasni; gyaloglás, házimunka, kertimunka közben nyelveken imádkozni, tanításokat vagy hangoskönyveket hallgatni. Várakoznunk kell a rendelőben, bankban, dugóban? Miért az ostoba Facebookot kapjuk elő, miért nem mondjuk egy szótárfüzetet?!

 

life-goal.jpg

 

Szeretnétek a hívő életetekben sikeres emberekké válni vagy megalkudtatok és beletörődtetek a vesztesek jövőjébe? A szüleitek is lúzerek voltak világ életükben, és láthatóan nektek is ezt dobta a gép, de már nem is akartok ebből kitörni, mert belefáradtatok az állandó küszködésbe, és különben sem lehet mindenki bankigazgató vagy gazdag politikus? Fiatalon még lázadtatok a vesztesek életmódja ellen, de a sok kudarc és vereség miatt feladtátok a harcot és beletörődtetek a sorsotokba, hogy belőletek sosem lesz már korszakalkotó kivételes ember? Hát akkor tudjátok meg: Isten engem pont azért terelt az utatokba, hogy erről a romboló életfelfogásról titeket lebeszéljelek! Mert aki a drága létezését ilyen kevésre becsüli, az még nem látja a fától az erdőt, az még a lúzerek csapdájában ücsörög, ahol a jövőben sem számíthat veszteségeknél többre.

 

Ha viszont szeretnétek végre kimászni ebből a veremből, hogy valami maradandót alkossatok a magatok és gyermekeitek számára, ha megérett a szívetekben a változás iránti olthatatlan vágy és érzitek, hogy nem vagytok még a helyeteken, akkor ez az üzenet a ti kedvetekért lett megírva! Az a tanácsom nektek, hogy az otthoni imádkozás és bibliaolvasás után vagy a gyülekezeti istentiszteleten – tehát a Szent Szellem erős jelenlétében – rendszeresen mélyedjetek el a saját lelketekben és vizsgáljátok meg, mik azok a dolgok, amik után visszatérő erős vágyat éreztek már évek óta, amik örömöt és beteljesedést okoznának számotokra, a megvalósításuk pedig haszonnal gazdagítaná a sorsotokat. Írjatok azután ezekről részletes listát (nekem rengeteget segítenek a különböző listáim) és kérdezzétek meg az Urat: mikor és hogyan kellene ezeket megvalósítanom? Tervezzetek, sőt álmodozzatok, építsétek fel szívetekben a saját városotokat, folytonosan keressétek Isten jelenlétében a válaszokat, kutassátok a szellemetekkel az életfeladataitokat, mert csak így válhattok leharcolt madárijesztőkből Isten országának ékes és hasznos polgáraivá.

 

– folytatás következik –

 

wish.jpg