Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A SZAKMAI SIKERHEZ VEZETŐ ÚT ALAPJAI (8)

A szaktudás megszerzése, a tanulás természetes szinten adhat egy irányt és belső tartást számunkra azokban az években is, amikor az anyagi áldásba jutás bibliai feltételeit már betöltjük ugyan, de még nem látjuk a hitünk megvalósulásának tárgyát. Hiszen ahogy a vetés és aratás közt is el kell teljen bizonyos idő, úgy a bőségbe jutásunk útjában felhalmozódott erőket is időbe kerül eltakarítanunk. Az eltakarításhoz pedig szükséges a szellemi harc, mert a sötét erők akkor sem fognak önként és dalolva odébbállni az életünkből, ha már átadtuk az életünket Jézus Krisztusnak. A démonoknak és magasabb rendű gonosz sátáni erőknek hatalommal kell parancsolni, különben addig rontják körülöttünk a levegőt, amíg csak tehetik.

 

A szellemi harc szintén egy olyan terület, amit komoly keresztény tanítók előttem már alaposan végigjártak, így a részletekbe nem szeretnék belebonyolódni (lsd. például Derek Prince: Szellemi konfliktus c. könyvét). A teljes evangéliumi gyülekezetekbe járók szerintem már unásig fújják a szellemi hadviselés bibliai igazságait, de vajon alkalmazzák is őket? A nagy kérdés sosem az, hogy mit tudunk már fejben, hanem komolyan vesszük-e annyira a tanultakat, hogy az életünkben istenfélelemmel alkalmazzuk. Mert szellemi hadviselés nélkül nincs sikeres keresztény élet.

 

Hallottam már sajnos olyan csacska beszédet gyülekezeti vezető feleségétől, amiért azután én szégyelltem magam. Hogy a szellemi harc nem való a nőknek, mert ők nem alkalmasak rá, csak a férfiak. Ez a hölgy egyébként egy kifejezetten áldott és istenfélő asszony, de ezen kijelentése után azt kellett gondolnom róla, hogy az áldásait valóban: csakis a férjének köszönheti. Mondjuk az én férjem is kifejezetten harcos típus, és szerintem az említett hölgyék életében lévő sötét erőknél nekünk sokkal durvábbakkal kellett megküzdenünk a saját sorsunkban (persze ezt nem tudhatom biztosan, csak sejtem), mégsem hagynám soha magára a férjemet a csatatéren. Nem azt állítom, hogy a hívő életemnek mind a huszonöt évét kőkeményen végigharcoltam, mert sajnos én sem mindig voltam a világosságnak ezen a fokán. De egy ideje már igyekszem életmódommá tenni a korábban unásig tanultakat a szellemi harcról. Persze óvatos vagyok és nagyon figyelek a Szent Szellemre imádkozás közben, hogy tudjon szabadon vezetni és ne nyúljak bele óvatlanul egy túlzottan nagyra nőtt darázsfészekbe. De amikor rám száll a királyi kenet, olyankor úgy odavágok, hogy egy férfi sem tenné különbül! Aztán persze aznap általában nagyon kell magamra vigyáznom, mert az érzelmeim a harcos napokon erős támadás alá kerülnek, de olyankor igyekszem figyelmeztetni a családomat, hogy bánjanak velem kesztyűs kézzel, és ha csak nem muszáj, ne hergeljenek feleslegesen. Részemről a nyugodt, viszonylag problémamentes időszakokban heti 1-2x szoktam szellemi harcolni, problémás időszakokban pedig minden nap. Az időtartam és támadási felület változó, ahogy a Szent Szellem vezet, és azok ellen a sátáni erők ellen hadakozom, amiket ima közben felszínre hoz bennem az Úr. Nagyon jól lehet az Úrral együttműködni ebben a dologban (is), én elképesztően élvezem. Ezért melegen ajánlom mindenkinek, aki szeretne látványos áttöréseket elérni, hogy a szellemi hadviselést tegye rendszeres gyakorlattá az életében, legyen akár nő vagy férfi az illető (több verzió nincs).

 

Ha tehát ezekben gyakoroljuk magunkat, akkor megcselekesszük amit megkövetel a Haza. És ha kitartóak vagyunk éveken át, egészen biztosan jönni fog az áttörés. Ez nem opció, hanem tény. Mert Isten nem ember, hogy hazudjon.

 

Addig pedig, amíg a nagy ötlet, a dicsőséges áttörés megérkezik, ne tétlenkedjünk. Természetes szinten csak nyerhetünk azzal, ha kikupáljuk magunkat. Tanulhatunk nyelveket, elvégezhetünk tanfolyamokat (pl. gépírás), de szerezhetünk érettségit, diplomát, doktorátust is. Keresni kell ebben is az Urat, hiszen ő pontosan tudja, mit fogunk csinálni húsz-harminc év múlva. És mivel tudja, hát akar is minket vezetni a felkészülésben. Figyeljünk hát a szellemünkre és igyekezzünk olyan értelmes és előremutató irányokat keresni, amik hozzátehetnek az életünkhöz hosszútávon is.

 

Tanulni pedig soha nem késő. Sőt, kifejezetten alkalmas tevékenység arra, hogy az évek múlásával is megőrizzük az érdeklődésünket a minket körülvevő ismeretlen dolgok iránt, meg persze a szellemi frissességünket is. Ne féljünk hát belevágni, hanem tűzzünk ki reális célokat. Akinek nincs szakmája, az szerezzen szakmát. Akinek nincs érettségije, az érettségizzen le. Aki szolgálni szeretne, szerezzen teológus diplomát egy teljes evangéliumi akadémián. Aki szeretne jobb munkahelyet, szerezzen diplomát egy jó főiskolán vagy egyetemen. Olyan sokfelé el lehet indulni az áttörésre várakozás éveiben! Nem a szánkba magától belerepülő falatra kell siránkozva ácsingózni, hanem ki kell menni a sátor elé és össze kell gyűjteni a fürjeket és a mannát. Vagyis fejlődni, tenni, dolgozni kell és nem pedig kifogásokat gyártani: ’én buta vagyok’, ’sosem szerettem tanulni’, ’nekem semmi sem sikerül’, ’úgysem fog menni’. Álljunk le ezzel a szánalmas mantrával, mert senki nem fog minket sajnálni! A sikeres emberek lenéznek, a nálunk sikertelenebbek pedig lerángatnak minket magukhoz, egyre mélyebbre. Ha feljebb akarunk kerülni, akkor nekünk kell lépnünk, más nem fogja megtenni helyettünk. Ha viszont lusták vagyunk megtenni amit kell, akkor utána nem hibáztathatjuk Istent a saját elrontott sorsunk miatt. De ha felvesszük a kesztyűt, akkor legyen bennünk annyi, hogy nem fordulunk vissza. Tudjátok, az is átkok működésének bizonyítéka, ha valaki mindent idő előtt félbehagy, semmit sem képes tisztességesen végigcsinálni. Álljatok hát ellent tudatosan ezeknek a visszahúzó erőknek, és ha érzitek, hogy ismét egy hajszál választ el benneteket a feladástól, akkor minden nap vegyétek fel a szellemi fegyvereket és kötözzétek meg-, majd űzzétek ki az átkok gonosz szellemeit az életetekből. Mert Jézus Krisztus megváltott minket az átkainktól, és nem kell megismételnünk az apáink és anyáink elrontott életét. Ezeket Ő mind-mind felvitte a keresztfára, és ha ebben hiszünk, akkor képesek vagyunk parancsolni az életünkben uralkodó gonosz erőknek, akiknek nem lesz más választásuk, el kell menniük.

 

Nem győzöm eléggé hangsúlyozni: harc nélkül nem jutunk előre! Ha azonban készek vagyunk áldozatot hozni, Jézus Krisztusban kétség nélkül győztesek leszünk! Ahogy meg is van írva:

 

„Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban..” (2Korinthus 2:14)

 

vége